Beszámoló a teremfoci bajnokságról- 2017. április 22.

          Március elején vártam és figyeltem, hogy a nemzetiségi ház  mikorra tűzi ki a teremfoci bajnokságot. A német egyesület elnöke Sabine jelezte, hogy az én feladatom a német csapat megszervezése! Örömmel vállaltam , mint korábbi években is. Az egyesület tagjai között sajnos évek óta nincs fiatal és focista. Úgy gondoltam, hogy a Deák Ferenc Gimnázium német tagozatú osztályából keresek önként jelentkezőket, akiknek mégis valami közük van a német identitáshoz.
         Felkerestem a gimnázium Igazgatónőjét, aki azonnal támogatta elképzelésemet, és Varga Viktor testnevelő tanárhoz irányított!
A csapatot megszerveztük, felkészítettük a 16-17 éves fiúkat: Barta Erik, Baranyi Marcell, Csányi Bendegúz, Gábor Dániel, Máriás Dávid, Molnár Dániel, Pető Bence játszottak!
          Helyszínül szolgált: Gyík utca 3. az iskola tornaterme. Öt nemzetiségi csapat állt fel. Mindenki Mindenkivel játszott 8-8 perces meccsen, közte 2-2 perces szünettel, szakbíró vezetésével!
Győzelmi sorrend: Szerb, Görög, Lengyel, Német, és Szlovák csapat.
          A német csapat kimondottan jól, technikásan játszott: a szerbektől 2-1-re kikaptunk, és 3 meccsen döntetlent értünk el, amit  a diákoknak és példaértékűen gondolkodó tanáruknak megköszöntem! A német csapatnak: Varga Viktor, Wolfné Márti és én drukkoltunk.
         Az ebédet  jó szívvel a lengyelek főzték: nemzeti egytálétel. Jövőre a szerbek készítik az ebédet, reméljük remekelnek.
Ormándlaky Balázs

kategória

Slideshow